Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Kistelek
Májusi idő néhol futó záporral
Hirdetés

Májusi idő néhol futó záporral

Pénteken országszerte sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Többfelé élénk lesz az északi-északkeleti szél. Hajnalra délkeleten pára- és ködfoltok képződhetnek. Reggel általában 4 és 12 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de a hidegre érzékeny helyeken pár fokkal hidegebb lehet. Délutánra 21 és 25 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton kezdetben kevesebb, délután már több felhő lesz az égen, és helyenként az ország északkeleti harmadában, valamint néhol délen átmenetileg záporok is kialakulhatnak. Az északias szél nyugaton, valamint a keleti és az északkeleti tájakon élénkülhet meg. A hajnali 4-13 fokot követően délután 21-26 fokot mérhetünk.

Vasárnap a napos időszakok mellett már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és több tájegységünkön is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására. Sokfelé élénk lesz az északias szél. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Hétfőn és kedden napos-gomolyfelhős időre van kilátás, de csak helyenként a Dunántúlon alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg zivatar. Hétfőn kevés helyen lesz élénk a légmozgás, viszont kedden nyugaton és a Dunántúl északi felé megerősödhet a déli-délkeleti szél. Hétfőn 21 és 26, kedden 23 és 28 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
Kiadta: Berceli Balázs (ma 18:42)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Tavaszi öltözet, esernyő
Tavaszi öltözet, esernyő
Hirdetés
10 P
24
15
jeles nap
11 Sz
25
10
jeles nap
12 V
25
13
jeles nap
13 H
24
9
jeles nap
14 K
26
11
jeles nap
15 Sz
26
12
16 Cs
25
14
17 P
26
14
18 Sz
23
14
19 V
24
11
jeles nap
20 H
24
12
jeles nap
21 K
25
12
22 Sz
26
13
23 Cs
27
13
jeles nap
24 P
26
14
25 Sz
24
13
jeles nap
26 V
26
14
jeles nap
27 H
25
14
28 K
25
14
29 Sz
26
13
30 Cs
24
13
31 P
26
14

Pollenjelentés

Eperfafélékalacsony
Tölgyalacsony
Fenyőfélékközepes
Pázsitfűfélékközepes
Lóromalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékalacsony
Gombákalacsony
Növekvő pollenterhelés

Az elmúlt napokban ismét emelkedett a pollenterhelés.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan már a közepes-magas tartományban alakul.

A fák közül a fenyőfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja közepes, de helyenként elérheti a magas szintet is, a tölgyé és az eperfaféléké pedig az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.

Orvosmeteorológia

Pénteken front nem lesz felettünk, alapvetően kedvezően alakul a humánmeteorológiai helyzet.

Feltöltődhet szervezetünk, a napos idő segít D-vitamin készletünk pótlásában.

Azonban egyeseknél fejfájás, vérnyomás-ingadozás előfordulhat.

A nagy napi hőingás miatt migrénes panaszok, keringési problémák, szédülés és rosszullét is jelentkezhet.

A túlnyomóan napos idő ugyanakkor jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre, az időjárás kedvezni fog a szabadtéri programoknak.

Viszont 11 és 15 óra között az UV-sugárzás erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Közlekedésmeteorológia

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor, emiatt átmenetileg előfordulhatnak vizes, csúszós útszakaszok.

A záporokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Többfelé élénk lesz az északi-északkeleti szél, mely kissé csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Hajnalra délkeleten pára- és ködfoltok képződhetnek, így ekkor az arra autózók átmenetileg korlátozott látási viszonyokkal is találkozhatnak.

A napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Pénteken napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a tó térségében, és délután néhol egy-egy futó zápor is kialakulhat. Időnként megélénkül az északias szél. Hajnalban 7-10, délután 21-23 fok körül alakul a hőmérséklet. A déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
17°C
Adria
Adriai előrejelzés

Pénteken és szombaton sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan egy-egy zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a szél. Délutánonként 20-26 fokot mutathatnak a hőmérők.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 19 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
26°C
felhős
27°C
felhős
25°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép