betöltés...
hirdetés
Sárga figyelmeztetés zivatarra
Hétfő

Hidegfront hoz záporokat, zivatarokat

Hétfőn kezdetben főként a Dunától keletre, majd délután már csak helyenként alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A nyugatira, északnyugatira forduló szél élénk, sokfelé erős, a térségben és zivatarok környezetében viharos lesz. Reggelre 18 fokig hűl le, délutánra pedig 31 fok köré melegszik a levegő a térségben.

18
min
31
max
Hirdetés
Órás előrejelzés
hirdetés
Kedd

Kedden napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, ezen a napon számottevő csapadék már nem várható. Az északnyugati szél még többfelé élénk, néhol erős lehet. Kora reggel 11 és 19, napközben 26-33 fok között alakul a hőmérséklet.

16
min
31
max
Szerda

Szerdán kezdődik a nyár második erőteljesebb hőhulláma. Felhő alig lesz az égen, a legtöbb helyen derült, napos időre van kilátás. A Dunántúl nyugati, északnyugati felén élénk, Sopron környékén erős lökések kísérhetik a délies szelet. A hajnal még viszonylag friss lesz, 11 és 19 fok közé hűl a levegő. Délután már 29 és 35 fok közötti maximumokat mérhetünk.

17
min
31
max
Csütörtök

Csütörtökön folytatódik a napos, száraz, meleg idő, az ország nagy részén zavartalan lesz a napsütés. Többfelé lesz élénk, Sopron környékén időnként erős a délies szél. Fokozódik a kánikula, délután 32-37 fok között tetőzik a hőmérséklet.

16
min
34
max
Mit vegyek fel holnap? Nyári ruhát esernyővel
27 H
figyelmeztetésveszély
31
18
28 K
figyelmeztetésveszély
31
16
29 Sz
figyelmeztetésveszély
31
17
jeles nap
30 Cs
figyelmeztetésveszély
34
16
31 P
figyelmeztetésveszély
36
17
1 Sz
figyelmeztetésveszély
37
18
2 V
figyelmeztetésveszély
37
19
jeles nap
3 H
figyelmeztetés
38
19
4 K
figyelmeztetés
38
20
5 Sz
figyelmeztetés
37
20
6 Cs
figyelmeztetés
35
19
7 P
figyelmeztetés
33
18
8 Sz
figyelmeztetés
31
16
9 V
figyelmeztetés
31
16
10 H
figyelmeztetés
30
16
jeles nap
11 K
figyelmeztetés
29
16
12 Sz
figyelmeztetés
29
15
jeles nap
13 Cs
figyelmeztetés
30
17
14 P
figyelmeztetés
32
17
15 Sz
figyelmeztetés
32
20
16 V
figyelmeztetés
32
17
17 H
figyelmeztetés
28
18
18 K
figyelmeztetés
28
17
Pollenjelentés
Hétfőn csökkenhet kissé a pollenterhelés
Pázsitfűfélék
alacsony
Lórom
nincs
Útifű
alacsony
Csalánfélék
közepes
Hárs
alacsony
Kenderfélék
nincs
Libatopfélék
alacsony
Gombák
közepes

Egy hidegfront hatására némileg csökkenhet a levegőben lévő pollenek mennyisége.

A csalánfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan közepes-magas.

Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a hárs, a szelídgesztenye, a fenyőfélék, és a ciprus- és tiszafafélék pollenje, továbbá a lágyszárú allergének közül a pázsitfű, az útifű, a lórom, a kenderfélék, a libatopfélék és az ernyősvirágzatúak pollenje.

A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma a közepes-magas, míg az Epicoccumé az alacsony tartományban alakul.

Európai helyzetkép
ICON-EU előrejelzés - Hétfő 1:00
Orvosmeteorológia

Hétfőn egy hidegfront érkezik és ennek hatására többeknél fejfájás, migrén jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás.

A sokfelé élénk, erős szél fokozhatja a fejfájásos panaszokat, valamint ingerlényebbé, nyugtalanabbá tehet minket.

Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok.

Hajnalban, reggel a hűvösebb tájakon átmenetileg felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.

Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban országszerte erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn egy hidegfront hatására többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok.

Az érintett tájakon vizessé, csúszóssá válhatnak az utak, az intenzívebb gócokban hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, vízátfolyások keletkezhetnek.

Hevesebb zivatarok keleten alakulhatnak ki.

Az egyre többfelé északnyugatira forduló szelet sokfelé erős, helyenként, valamint zivatarok környezetében viharos lökések kísérik, amelyek jelentős mértékben csökkentheti a járművek menetstabilitását.

A napos tájakon és időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.

Ne hagyjunk gyermeket, idős embert, illetve házi állatot tűzú napon álló zárt járműben! Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható időjárás
Várható szél
Népszerű üdülőhelyek
Balaton

Meleg idő, de már zápor, zivatar is jöhet

Hétfőn egy hidegfront hatására megnövekedhet időnként a felhőzet, és napközben helyenként záporok kialakulhatnak a Balatonnál. A csúcshőmérséklet 30 fok közelében alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
23°C
Hirdetés
Adria

Záporokkal, zivatarokkal indul a hét

Hétfőn záporok, zivatarok tarkítják az Adria időjárását a napos időszakok mellett. Néhol felhőszakadás, jégeső nem kizárt. A változó irányú szelet élénk, erős, zivatarok idején viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 26, Splitnél 24 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
30°C
felhős
31°C
felhős
29°C
Horvátország térkép
Az előrejelzést kiadta
Herrmann Dóra
Az Időkép meteorológusa, 2014 óta a csapat tagja. Szakdolgozatát a mért és a WRF modellel számított szélsebesség és szélenergetikai adatok összehasonlító vizsgálatából írta.
Herrmann Dóra
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép