Szombaton napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a térségben. Csapadék sehol sem várható. Napközben sokfelé lesz élénk, helyenként erős az északkeleti szél. Hajnalban 2 fok körül alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de kis távolságon belül nagyobb eltérések is kialakulhatnak a minimumokat illetően a domborzat, illetve a beépítettség függvényében. Délutánra 24 fok köré melegszik a levegő.
Vasárnap a napsütésé lesz a főszerep, csak helyenként lehet kevés felhő az égen, így csapadék sem várható. Napközben főként északon, északnyugaton és nyugaton élénkül meg többfelé a keleti, délkeleti szél, de északnyugaton erős széllökésekre is számítani kell. Kora reggelre -2 és +9 fok közé hűl a levegő, gyenge fagy elsősorban a fagyzugos északi és északkeleti tájakon fordulhat elő. A legmelegebb órákban 20-25 fokot mérhetünk.
Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik a napfényt a Dunántúlon, valamint a nap első felében északkeleten. Többfelé lesz élénk, északnyugaton erős a délies szél. Hajnalban -1 és +11 fok között alakulhatnak a minimumok, a szelesebb nyugati, északnyugati tájakon marad enyhébb az idő. Délutánra 22 és 28 fok közé melegszik a levegő.
Kedden már több felhő lesz felettünk, de estig számottevő csapadék sehol sem várható, viszont estétől néhol kisebb eső, futó zápor már kialakulhat. Sokfelé lesz élénk a délies szél, de nyugaton és a Dunántúl északi felén erős, helyenként viharos széllökésekre is számítani kell. Kora reggel a szelesebb nyugati és északnyugati tájakon 10 fok felett maradnak a minimumok. Napközben a csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakulhat.
Újabb allergének virágzása indul el, illetve éri el a tüneteket okozó szintet, így a következő napokban fokozódhat a pollenterhelés.
Az eperfafélék pollenkoncentrációja jellemzően a magas-nagyon magas, a tölgyé és a nyíré a közepes-magas tartományban alakul.
A platán, a bükk, a fenyőfélék, a dió, a kőris, a vadgesztenye és az ostorfa virágporának mennyisége a közepes-magas tartományban alakulhat.
Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a komlógyertyán, a gyertyán, a fűz, a juhar, a ciprus- és tiszafafélék, a sásfélék, a pázsitfűfélék, az ernyősvirágzatúak, az útifű és a lórom pollenje.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony.
Szombaton időjárási front nem lesz felettünk, de a hűvös, helyenként hideg hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, valamint a görcsös panaszok.
Napközben a magasban továbbra is enyhébb légtömeg áramlik fölénk, valamint fokozódik a nappali felmelegedés, ezért az érzékenyek körében fejfájás, migrén, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt előfordulhatnak.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.
A hosszabb napos időszakok ugyanakkor jó hatással lesznek hangulatunkra, közérzetünkre.
Réteges tavaszi öltözet viselése ajánlott.
Erősítsük immunrendszerünket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Szombaton csapadékmentes időre számíthatunk, így mindenhol száraz utakkal találkozhatnak a közlekedők.
A nyugati és az északnyugati tájak kivételével sokfelé lesz élénk, erős az északkeleti szél, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szombaton sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, az időnként megjelenő kisebb felhőkből csapadék sehol sem várható. Napközben helyenként megélénkül az északkeleti szél. Hajnalban 4-7 fok körül alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de kis távolságon belül nagyobb eltérések is kialakulhatnak a minimumokat illetően a domborzat, illetve a beépítettség függvényében. Délutánra 21-23 fok köré melegszik a levegő. Az UV-sugárzás a déli, kora délutáni órákban már elérheti az erős fokozatot, ezért aki hosszabb ideig tartózkodik a napon, annak már ajánlott a bőrvédelem.
Részletes előrejelzésSzombaton sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, az időnként megjelenő kisebb felhőkből számottevő csapadék sehol sem várható. Többfelé lesz élénk, erős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 17, Splitnél 17 fokos.