Hirdetés
Sárga figyelmeztetés zivatarra
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Lócs
Záporokkal, zivatarokkal indul a hét
Hirdetés

Záporokkal, zivatarokkal indul a hét

Hétfőn a napos-gomolyfelhős időben napközben már záporok, zivatarok kialakulhatnak. Az északnyugati szél élénk, erős lesz. Reggel 11 fok, délután 23 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, a gomolyokból elszórtan, többségében a középső és a keleti részeken fordulhat elő zápor. Az északi-északnyugati szél élénk, néhol erős lehet. Kora reggel 6-13, délután 20-25 fokra számíthatunk.

Szerdán marad a napos, szeles idő kevés záporral. Ekkor már 22-26 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön érkezhet a következő front esővel, záporokkal, zivatarokkal, a keleti, középső tájakon akár hevesebb viharokkal. Az északnyugati szél többfelé lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos. A maximumok 17-24 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, záporos, zivatarok keleti tájakon mérhetjük. Pénteken már csak elvétve fordulhat elő zápor. Még élénk, a középső tájakon erős lesz a légmozgás. Délután 19-24 fokot mérhetünk.
Kiadta: Herrmann Dóra (tegnap 18:03)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Tavaszi ruhát esernyővel
26 H
23
11
jeles nap
27 K
22
9
28 Sz
23
10
29 Cs
22
13
30 P
18
13
31 Sz
19
11
1 V
21
11
2 H
23
12
3 K
24
14
4 Sz
25
15
5 Cs
25
15
6 P
25
15
7 Sz
26
16
8 V
26
16
jeles nap
9 H
25
17
jeles nap
10 K
23
17
11 Sz
24
16
jeles nap
12 Cs
25
16
13 P
26
16
jeles nap
14 Sz
25
14
15 V
26
15
16 H
26
17
jeles nap

Pollenjelentés

Kőrisalacsony
Tölgyalacsony
Eperfafélékalacsony
Pázsitfűfélékközepes
Fenyőfélékalacsony
Lóromnincs
Útifűalacsony
Gombákalacsony
Átmenetileg mérséklődő terhelés

A lehűlés és csapadék hatására átmenetileg mérséklődött a pollenterhelés.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan a közepes-magas tartományban alakul.

A fenyőfélék, az eperfafélék, a kőris és a tölgy virágporának koncentrációja az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony, esetenként közepes szintet ér el.

Orvosmeteorológia

Frontmentesen indul a hét.

A reggel még hűvös lesz, a nagy napi hőingás megterheli az érzékenyebbek szervezetét.

Náluk szédülés, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet.

A szeles tájakon fokozódhatnak a fejfájásos tünetek, ingerlékenység, nyugtalanság léphet fel.

A sok napsütés viszont jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.

Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között többfelé erős fokozatot ér el, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn sok napsütésre számíthatnak a közlekedők, ezért érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Elszórtan záporoktól, zivataroktól főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén válhatnak vizessé, csúszóssá az utak.

Élénk, zivatar környezetében erős széllökés csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Hétfőn a napos-gomolyos időben elszórtan záporok, zivatarok kialakulhatnak a Balatonnál. Élénk, zivatar környezetében erős lesz a légmozgás. A hűvös hajnali órákat követően délután 22-23 fok körül alakulnak a maximumok. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős lesz, gondoskodjunk bőrünk védelméről!

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
16°C
Adria
Adriai előrejelzés

Hétfőn sok napsütés várható az Adria mentén egy-egy záporral, zivatarral. A csúcshőmérséklet 21 és 25 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 19 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
24°C
felhős
25°C
felhős
23°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép