betöltés...
hirdetés
Szombat

Kissé szeles májusi idő

Szombaton napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a térségben. Csapadék sehol sem várható. Napközben sokfelé lesz élénk az északkeleti szél. Hajnalban 10 fok körül alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de kis távolságon belül nagyobb eltérések is kialakulhatnak a minimumokat illetően a domborzat, illetve a beépítettség függvényében. Délutánra 22 fok köré melegszik a levegő.

10
min
22
max
Hirdetés
Órás előrejelzés
hirdetés
Vasárnap

Vasárnap a napsütésé lesz a főszerep, csak helyenként lehet kevés felhő az égen, így csapadék sem várható. Napközben főként északon, északnyugaton és nyugaton élénkül meg többfelé a keleti, délkeleti szél, de északnyugaton erős széllökésekre is számítani kell. Kora reggelre -2 és +9 fok közé hűl a levegő, gyenge fagy elsősorban a fagyzugos északi és északkeleti tájakon fordulhat elő. A legmelegebb órákban 20-25 fokot mérhetünk.

11
min
23
max
Hétfő

Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik a napfényt a Dunántúlon, valamint a nap első felében északkeleten. Többfelé lesz élénk, északnyugaton erős a délies szél. Hajnalban -1 és +11 fok között alakulhatnak a minimumok, a szelesebb nyugati, északnyugati tájakon marad enyhébb az idő. Délutánra 22 és 28 fok közé melegszik a levegő.

6
min
25
max
Kedd

Kedden már több felhő lesz felettünk, de estig számottevő csapadék sehol sem várható, viszont estétől néhol kisebb eső, futó zápor már kialakulhat. Sokfelé lesz élénk a délies szél, de nyugaton és a Dunántúl északi felén erős, helyenként viharos széllökésekre is számítani kell. Kora reggel a szelesebb nyugati és északnyugati tájakon 10 fok felett maradnak a minimumok. Napközben a csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakulhat.

9
min
27
max
Mit vegyek fel holnap? Réteges tavaszi ruhát
2 Sz
figyelmeztetésveszély
22
10
jeles nap
3 V
figyelmeztetés
23
11
jeles nap
4 H
figyelmeztetésveszély
25
6
jeles nap
5 K
figyelmeztetésveszély
27
9
6 Sz
figyelmeztetésveszély
26
13
7 Cs
figyelmeztetésveszély
21
14
8 P
figyelmeztetés
21
10
9 Sz
figyelmeztetés
23
10
10 V
figyelmeztetés
24
11
jeles nap
11 H
figyelmeztetés
24
12
12 K
figyelmeztetés
23
12
jeles nap
13 Sz
figyelmeztetés
23
12
jeles nap
14 Cs
figyelmeztetés
23
11
jeles nap
15 P
figyelmeztetés
22
11
16 Sz
figyelmeztetés
21
11
17 V
figyelmeztetés
19
12
18 H
figyelmeztetés
19
12
19 K
figyelmeztetés
23
11
20 Sz
figyelmeztetés
26
12
21 Cs
figyelmeztetés
27
15
22 P
figyelmeztetés
23
15
23 Sz
figyelmeztetés
25
12
24 V
figyelmeztetés
22
15
jeles nap
Pollenjelentés
Erős a pollenterhelés
Kőris
alacsony
Nyír
közepes
Tölgy
közepes
Dió
közepes
Eperfafélék
magas
Bükk
alacsony
Fenyőfélék
alacsony
Gombák
nincs

Újabb allergének virágzása indul el, illetve éri el a tüneteket okozó szintet, így a következő napokban fokozódhat a pollenterhelés.

Az eperfafélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően a magas-nagyon magas, a tölgyé és a nyíré a közepes-magas tartományban alakul.

A platán, a bükk, a fenyőfélék, a dió, a kőris, a vadgesztenye és az ostorfa virágporának mennyisége a közepes-magas tartományban alakulhat.

Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a komlógyertyán, a gyertyán, a fűz, a juhar, a ciprus- és tiszafafélék, a sásfélék, a pázsitfűfélék, az ernyősvirágzatúak, az útifű és a lórom pollenje.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony.

Orvosmeteorológia

Szombaton időjárási front nem lesz felettünk, de a hűvös, helyenként hideg hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, valamint a görcsös panaszok.

Napközben a magasban továbbra is enyhébb légtömeg áramlik fölénk, valamint fokozódik a nappali felmelegedés, ezért az érzékenyek körében fejfájás, migrén, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt előfordulhatnak.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.

A hosszabb napos időszakok ugyanakkor jó hatással lesznek hangulatunkra, közérzetünkre.

Réteges tavaszi öltözet viselése ajánlott.

Erősítsük immunrendszerünket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton csapadékmentes időre számíthatunk, így mindenhol száraz utakkal találkozhatnak a közlekedők.

A nyugati és az északnyugati tájak kivételével sokfelé lesz élénk, erős az északkeleti szél, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása.

A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható időjárás
Várható szél
Népszerű üdülőhelyek
Balaton

Napos májusi idő

Szombaton sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, az időnként megjelenő kisebb felhőkből csapadék sehol sem várható. Napközben helyenként megélénkül az északkeleti szél. Hajnalban 4-7 fok körül alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de kis távolságon belül nagyobb eltérések is kialakulhatnak a minimumokat illetően a domborzat, illetve a beépítettség függvényében. Délutánra 21-23 fok köré melegszik a levegő. Az UV-sugárzás a déli, kora délutáni órákban már elérheti az erős fokozatot, ezért aki hosszabb ideig tartózkodik a napon, annak már ajánlott a bőrvédelem.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
14°C
Adria

A strandolással még várni kell

Szombaton sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, az időnként megjelenő kisebb felhőkből számottevő csapadék sehol sem várható. Többfelé lesz élénk, erős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 17, Splitnél 17 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
25°C
felhős
24°C
felhős
22°C
Horvátország térkép
Az előrejelzést kiadta
Berceli Balázs
Az Időkép meteorológusa, 2012 óta a csapat tagja. Diplomamunkáját a makrocirkulációs típusok szinoptikus klimatológiájából írta. A Forma-1-nél csak az időjárásért rajong jobban. Már egészen kicsi kora óta érdekelte az időjárás, azon belül is a viharok, de legfőképp a villámokat csodálta. A villámok és a viharok miatt választotta ezt a hivatást.
Berceli Balázs
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép