Vasárnap a front mögött felszakadozik a felhőzet a térségben, számottevő csapadék napközben már nem várható. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Kora reggel 13, délután 25 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Hétfőn elsősorban az Északi-középhegység térségében és a Tiszántúlon alakulhatnak még ki záporok, zivatarok, máshol napos-gomolyfelhős idő várható, számottevő csapadékra pedig nem kell számítani. A Dunántúlon és a középső tájakon élénk, többfelé erős lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.
Kedden többnyire napos, nyugodt idő várható, legfeljebb néhol alakul ki kisebb zápor. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkülhet. A friss hajnal után 26-31 fokig melegszik a levegő.
Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzetéből főként reggel és délelőtt lehet elszórtan eső, zápor, délután egyre többfelé kiderül az ég. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között valószínű. Csütörtökön délire fordul, főként a Dunántúlon feltámad a szél. Napos-fátyolfelhős, száraz időre van kilátás 25 és 30 fok közötti maximumokkal.
Kiadta:
Időkép (ma 20:14)
Pázsitfűfélék | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | közepes |
Kenderfélék | alacsony |
Libatopfélék | alacsony |
Parlagfű | alacsony |
Üröm | nincs |
Gombák | magas |
A parlagfű pollenszemei alacsony koncentrációban már országszerte jelen vannak, koncentrációjuk fokozatosan emelkedik, egyre több helyen éri el a tüneteket okozó közepes szintet.
Vasárnap és a jövő hét első napjaiban a hűvösebb, csapadékosabb idő miatt visszaesik parlagfű pollenszórása.
A csalánfélék virágpora közepes-magas szinten lehet jelen.
A kenderfélék, a libatopfélék és az útifű pollenkoncentrációja országosan alacsony-közepes tartományban alakul.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően magas szinten lehet jelen.
Vasárnap hidegfronti hatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.
Fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás.
Nő a sztrók és az infarktus kockázata, kismamáknál hamarabb beindulhat a szülés.
A szelesebb tájakon fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet.
Záporok, zivatarok környezetében fülledtebbé válik a levegő, nehézlégzés, rosszullét felléphet, illetve romolhat az asztmások állapota.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, helyenként nagyon erős lesz, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Fokozottan figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Éjjel egyre többfelé lehetnek záporoktól, zivataroktól vizesek, csúszósak az utak, és vasárnap napközben is több helyen találkozhatunk konvektív csapadékkal.
Az intenzívebb gócokban hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést.
A szél többfelé élénk, északnyugaton erős, zivatarok környezetében viharos lehet, emiatt jelentősen csökkenhet a járművek menetstabilitása.
A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz napszemüveget viselni vezetés közben.
Keleten még kitart a kánikula, ne hagyjuk a tűző napon álló, felforrósodott járműben gyerekeinket, házikedvenceinket! Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Vasárnapra virradóan záporok, zivatarok várhatók a tónál, majd napközben a gyakran változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is készülhetünk, és már csak elszórtan jöhet egy-egy zápor. Az északira-északnyugatira forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 25-26 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzés
Vasárnap továbbra is a hullámzó frontrendszer alakítja az időjárást az Adria térségében, emiatt további záporok, zivatarok jönnek. Egyre többfelé megerősödik, zivatarok idején viharossá fokozódik az északira-északkeletire forduló szél. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 26 fokos.