Pénteken száraz, napsütéses idő várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Csapadék északkeleten nem lesz. Reggel 13 fok várható, de az északi völgyekben ennél egy kicsit hidegebb is lehet, míg délután 26 fok köré melegszik a levegő. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős fokozatot érhet el.
Szombaton országszerte sok lesz a napsütés, csak időnként, elsősorban a Dunától keletre lehetnek gomolyfelhők az égen. Még többfelé szeles marad az idő, a friss hajnalt követően délután 23-29 fok közé melegszik a levegő.
Csapadék sajnos vasárnap sem érkezik, tovább fokozódik az aszály. Északkeleten ugyan lehetnek kósza felhők az égen, de az ország legnagyobb részén a napsütésé lesz a főszerep. A szél mérsékelt marad, a csúcshőmérsékletek 27-31 fok között várhatóak.
Hétfőn folytatódik a túlnyomóan napos, száraz idő. Napközben észak felől növekedhet meg helyenként a felhőzet, de csak a késő esti, éjszakai órákban alakulhat ki zápor, zivatar. Az élénk déli, délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Fokozódik a kánikula, délután 30-35 fokot mérhetünk. Kedden már egy picit több gomolyfelhő lehet felettünk, a szeles időben csak egy-egy helyen alakulhat ki futó zápor. Marad a meleg, 28-34 fok várható.
Kiadta:
Nagy-Kurunczi Rita (ma 19:05)
Pázsitfűfélék | magas |
Fenyőfélék | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | közepes |
Hárs | alacsony |
Bálványfa | alacsony |
Szelídgesztenye | alacsony |
Gombák | alacsony |
Továbbra is magas a levegőben az allergén növények virágporának koncentrációja.
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan a magas, helyenként a nagyon magas tartományban alakul.
A pázsitfűre érzékeny allergiásoknál fokozódó tünetekre lehet számítani, melyek elsősorban orrfolyás, tüsszögés, illetve köhögés formájában jelentkezhetnek.
A csalánfélék virágpora közepes-magas szinten lehet jelen.
Az útifű virágporának mennyisége alacsony-közepes szintet érhet el.
A hárs, a szelídgesztenye és a bálványfa pollenkoncentrációja országszerte alacsony-közepes szintet ér el.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.
Pénteken továbbra is gyenge hidegfronti hatás terhelheti szervezetünket, emiatt fejfájás, szédülés előfordulhat, ingadozhat a vérnyomás.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között országszerte nagyon erős lesz, helyenként elérheti az extrém erős fokozatot, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Pénteken országszerte száraz utakra készülhetünk, csapadéktól nedves utaktól sehol sem kell tartanunk.
Élénk, helyenként erős lesz az északias szél, ami csökkenheti a járművek menetstabilitását.
A napos időben érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló zárt járműben! A melegebb idő hatására tompulhatnak reflexeink, figyelmetlenebbek, bágyadtabbak lehetünk.
Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Pénteken a napsütésé lesz a főszerep a Balatonnál, száraz idő várható, igazi strandidőre készülhetünk. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik, csak késő estére mérséklődik a légmozgás. Picit mérséklődik a meleg, a csúcshőmérséklet 25-26 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!
Részletes előrejelzés
Pénteken sok napsütés várható az Adrián, ugyanakkor a partmenti régiókban futó zápor, zivatar kialakulhat. A légmozgás a záporok, zivatarok környezetében támadhat csak fel. A csúcshőmérséklet 29 és 33 fok között alakul. Szombaton ugyan időnként felhők zavarhatják a napsütést, csapadék nem várható.
A tenger vize Pulánál 24, Splitnél 25 fokos.