Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek

Zivatarokkal érkezik a lehűlés

Szombaton több helyen, legkisebb eséllyel délen, délnyugaton készülhetünk újabb záporokra, zivatarokra. Helyenként viharos széllel, jégesővel és felhőszakadással kísért heves zivatarok is előfordulhatnak. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. Napközben 27-36 fokot mérhetünk, délen, délkeleten lesz melegebb, északon, északnyugaton hűvösebb.

Vasárnap hajnalban északon, északkeleten pára-, ködfoltok képződhetnek. Napközben a többórás napsütés mellett elsősorban északon, északnyugaton alakulhatnak ki elszórtan újabb záporok, zivatarok, hevesebb viharok is előfordulhatnak. Többfelé erős, viharos lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban 16-22, délután 30-39 fok várható.

Hétfőn az északnyugatira forduló szél sokfelé mérsékli a hőséget, délután 25-31 fokra készülhetünk. A sok napsütés mellett egy-egy zápor, zivatar csak néhol északnyugaton alakulhat ki.

Kedden gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Zápor, zivatar helyenként északon, északnyugaton előfordulhat. Friss lesz a hajnal, 11-17 fok ígérkezik, napközben 26-32 fok várható. Szerdán a fátyolos, gomolyos idő mellett hajnalban többfelé, napközben néhol északon lehetnek záporok, zivatarok. A csúcshőmérséklet 26-32 fok között valószínű.
Kiadta: Szabó Bea (ma 08:14)

Hirdetés
Legfrissebb hírek
Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Lenge, nyári ruha, esernyő
Lenge, nyári ruha, esernyő
Hirdetés
31 Sz
29
20
2 H
27
18
3 K
29
14
4 Sz
29
17
5 Cs
26
18
7 Sz
28
18
8 V
29
18
9 H
33
19
10 K
31
19
jeles nap
11 Sz
32
19
12 Cs
32
18
13 P
31
18
14 Sz
31
18
15 V
29
16
16 H
28
17
17 K
27
17
18 Sz
27
15
19 Cs
27
17
20 P
25
17
jeles nap
21 Sz
27
15
Hirdetés

Pollenjelentés

Csalánfélékmagas
Hársnincs
Libatopfélékalacsony
Lóromalacsony
Parlagfűnincs
Pázsitfűfélékközepes
Útifűalacsony
Gombákmagas
Gombafélék

A csalánfélék virágporának mennyisége többfelé magas szinten, míg a pázsitfűfélék, az útifű, a libatopfélék, a hárs, a lórom, illetve a parlagfű virágporának mennyisége többnyire alacsony szinten lehet jelen.

A kültéri allergén gombák spóraszáma többfelé magas, illetve nagyon magas szintet érhet el.

Hirdetés

Orvosmeteorológia

Szombaton is kánikulára kell számítani. Továbbra is sokaknál alakulhat ki fejfájás, migrén, fáradtság, tompaság, jelentkezhet, illetve ingerültebbek, dekoncentráltabbak lehetünk.

A záporok, zivatarok miatt még nagyobb lesz a fülledtség, ami miatt nehéz légzés, légszomj, rosszullétek alakulhatnak ki.

Továbbá az asztmások állapota is romlik.

A szív- és érrendszeri megbetegedésekkel küzdők és az idősek körében keringési panaszok, vérnyomás-ingadozás, rosszullét léphet fel, ezért érdemes lesz többet pihenni, kerülni a nagyobb fizikai megerőltetést.

A helyzetet tovább rontja, hogy a nappali hőség után többfelé az éjszakák sem hoznak érdemi felfrissülést.

Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős lesz, ezért ebben az időszakban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Kerüljük a nehéz ételeket, az alkohol- és koffeintartalmú italokat.

Fogyasszunk legalább 3-4 liter vizet!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton több helyen, legnagyobb eséllyel az ország északi felén kell számítani zápor, zivatar kialakulására, melyet szélerősödés, intenzív csapadék kísérhet, így sok helyen fordulhatnak elő vizes, csúszós útszakaszok. A heves zivatarok környezetében viharos széllökésekre, felhőszakadás miatt lecsökkenő látástávolságra, néhol akár vízátfolyásokra is készülni lehet.

A zivataroktól függetlenül is élénk, erős lesz a nyugati, délnyugati szél.

Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló zárt járműben! Vezessünk óvatosan, tartsunk biztonságos követési távolságot! A nagy melegben könnyen lankad a figyelem, nő a reakcióidő.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szombaton többször megnövekvő felhőzetre, egy-egy záporra is számítani lehet a Balatonnál. Az északnyugati szél élénk, olykor erős lesz. Délután 28-32 fok várható. 11 és 16 óra között az UV-sugárzás nagyon erős értékeket érhet el.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
25°C

Hirdetés
(hirdetés)

Hirdetés
(hirdetés)

Adria
Adriai előrejelzés

Szombaton is sok napsütés várható az Adria térségében, egy-egy zápor, zivatar inkább csak estefelé az északi partszakaszon alakulhat ki. Csak helyenként élénkülhet meg a szél. Délután 31 és 37 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap északra újabb zivatarok jönnek, az Adria déli partjain lesz naposabb az idő.

Részletes előrejelzés
felhős
31°C
felhős
33°C
felhős
32°C
Horvátország térkép