Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Nagyatád
Helyenként záporok kialakulhatnak
Hirdetés

Helyenként záporok kialakulhatnak

Pénteken eleinte napos, északkeleten felhős, záporos idő várható, majd délután a változóan felhős-napos időben is főként északkeleten és északon, északnyugaton alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok, amiket aprószemű jég kísérhet. Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szél többfelé élénk lesz, záporok környezetében erős széllökésekre is számítani kell. Délutánra 11 és 16 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol több felhő lesz az égen, és időnként eső, zápor, délutáén néhol egy-egy zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk lesz a légmozgás, de nyugaton és északnyugaton erős északi-északnyugati széllökésekre is számítani kell. Kora reggel -2 és +6, délután 12 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, naposabb időszakok nyughaton és északkeleten lehetnek. Ezeken a tájakon nem valószínű számottevő csapadék, máshol viszont többfelé előfordulhat eső, zápor. Élénk, erős, helyenként a Dunántúlon és északkeleten viharos lesz az északias szél. Napközben 10-17 fokot mérhetünk, délkeleten és keleten lesz enyhébb az idő.

Hétfőn a jelenlegi számítások az ország keleti felén eshet többfelé, a Dunántúlon süthet többet a nap. A Dunántúlon és keleten élénk, erős marad az északias szél. Napközben is mindössze 7-13 fok valószínű. Kedden már enyhébb idő jön, de sok lesz a felhő fölöttünk, délutántól délkelet felől csapadék érkezhet. A keleti-északkeleti szél sokfelé élénk, néhol erős lehet.
Kiadta: Időkép (ma 09:09)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Réteges öltözet, esernyő
Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
19 P
14
0
20 Sz
13
4
21 V
11
3
jeles nap
22 H
12
-1
jeles nap
23 K
15
1
24 Sz
13
3
jeles nap
25 Cs
13
4
jeles nap
26 P
14
2
27 Sz
16
3
28 V
18
6
29 H
19
7
30 K
20
8
1 Sz
21
8
jeles nap
2 Cs
20
8
3 P
20
9
4 Sz
21
10
5 V
21
10
jeles nap
6 H
21
10
7 K
22
10
8 Sz
21
9
9 Cs
20
9
10 P
20
10
jeles nap

Pollenjelentés

Kőrisközepes
Nyírközepes
Platánalacsony
Eperfafélékközepes
Tölgymagas
Dióközepes
Fenyőfélékközepes
Gombákalacsony
Csökken a pollenterhelés

A lehűlés miatt visszaesett a pollenterhelés, de folytatódik a pollenszezon legerősebb időszaka.

A tölgy és a fenyőfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja közepes-magas tartományban alakul.

Az eperfafélék, a platán, a nyír, a kőris és a dió pollenszintje közepes.

Alacsony-közepes koncentrációban van jelen a ciprus- és tiszafafélék, a komlógyertyán, a bükk és a vadgesztenye virágpora.

A fák közül csökkenő mennyiségben, de még jelen van juhar és a fűz pollenje is.

A kültéri allergén gombák spóraszáma az alacsony tartományban alakul.

Orvosmeteorológia

Pénteken időjárási front nem lesz felettünk, de a hidegfrontra érzékenyek körében különféle tünetek jelentkezhetnek.

A hideg reggelen ismét felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, melyek napközben is előfordulhatnak az átlagosnál hidegebb idő miatt.

Emellett fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás problémák és keringési panaszok is jelentkezhetnek.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, a szél ingerlékenységet, nyugtalanságot kiválthat.

Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Közlekedésmeteorológia

Pénteken északkeleten, majd délután az ország északi-északnyugati felén is futó záporok okozhatnak vizes, csúszós útszakaszokat, néhol zivatarok is kialakulhatnak, illetve apró szemű jég is eshet.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szél többfelé élénk lesz, záporok, zivatarok környezetében erős széllökésekre is számítani kell, melyek ronthatják a járművek menetstabilitását.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Péntek délelőtt sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, majd délután már több felhő lesz az égen, elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Kezdetben az északnyugati szél élénk lesz, majd délután mérséklődik a légmozgás. Délután 12-14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
13°C
Adria
Adriai előrejelzés

Pénteken sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, csak néhol alakulhat ki kisebb eső, zápor, viszont szombaton már több felhő lesz az égen, és ekkor sokfelé kell számítani csapadékra. Többfelé lesz élénk, erős a légmozgás. Pénteken 12 és 18, szombaton 10 és 17 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

A tenger vize Pulánál 16, Splitnél 17 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
17°C
felhős
20°C
felhős
20°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép