Csütörtökön a napsütést gomolyfelhők zavarhatják, illetve délután kelet, délkelet felől fátyolfelhők érkeznek. Számottevő csapadék nem várható. Élénk, erős lökések kísérhetik az északkeleti szelet. Marad az évszakhoz képest több fokkal hidegebb idő. Kora reggel 5, délután 13 fok körüli hőmérsékleteket mérhetünk.
Pénteken nyugaton derült, napos idő várható, kelet felé haladva egyre több lesz a felhő, a Tiszántúl fölött erősen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a keleti, délkeleti határ mentén csepereghet az eső. Marad a szeles, évszakhoz képest hűvös idő. Hajnalban a Dunántúlon és északon többfelé lehet gyenge fagy, majd kora délután 11 és 16 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
Szombaton eleinte keleten lehet több felhő, a határ mentén néhol gyenge eső is előfordulhat. Napközben itt is csökken, felszakadozik a felhőzet, és az orzság más tájaihoz hasonlóan naposra fordul az idő. Az északi-északnyugati szél többfelé megélénkülhet. Kora reggel keleten, délkeleten 5-8, máshol -3, +4 fok várható, majd délután 13-18 fokot mérhetünk.
Vasárnap hajnalban egy hullámzó front hoz nyugat, északnyugat felől egyre többfelé eső. Napközben eleinte több, délután egyre kevesebb helyen eshet, északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet. Hajnalban már sehol sem fog fagyni, napközben a többfelé szeles időben 11-17 fok valószínű. A jövő hét első napjaiban felmelegedés körvonalazódik.
Kiadta:
Időkép (ma 19:59)
Pázsitfűfélék | nincs |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | nincs |
Kenderfélék | nincs |
Libatopfélék | alacsony |
Parlagfű | alacsony |
Üröm | nincs |
Gombák | közepes |
A csapadék és lehűlés hatására országosan közepes szintre csökkent a parlagfű virágporának mennyisége, de a szárazabb, melegebb időszakokban a parlagfű pollenkoncentrációja helyenként még elérheti a magas szintet.
A többi lágyszárú allergén, így a csalánfélék, a libatopfélék, az üröm, a pázsitfűfélék, az útifű, a kenderfélék, a lórom, az ernyősvirágzatúak, a rézgyom, illetve a szerbtövis pollenje is előfordulhat még a levegőben, legfeljebb alacsony koncentrációban.
A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan közepes-magas szinten van jelen.
Csütörtökön a tőlünk délkeletre örvénylő mediterrán ciklon kettősfrontja fejti ki hatását, emiatt mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.
Fejfájás, migrén, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás.
A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.
A hideg hajnali, kora reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.
Napközben a napos időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre, míg a felhősebb időszakokban bágyadtabbnak, lehangoltabbnak érezhetjük magunkat.
Öltözzünk melegen, rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Csütörtökön a legtöbb helyen szárazak lesznek az utak, gyenge eső, zápor csak néhol okozhat átmenetileg nedves, csúszós útszakaszokat.
Sokfelé élénk, erős, az Alpokalján viharos északi-északkeleti széllökések csökkenthetik jelentős mértékben a járművek menetstabilitását.
Hajnalban, reggel a szélcsendesebb tájakon foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.
A naposabb időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Csütörtökön változóan felhős-napos idő várható a tó térségében, számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. Délután ismét 13-14 fok körül alakul a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés
Csütörtökön a napos időt csak időnként zavarhatják meg felhők. Számottevő csapadék nem várható, csak néhol fordulhat elő kisebb eső. Sokfelé viharossá fokozódik az északkeleti szél. A csúcshőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 22, Splitnél 22 fokos.