betöltés...
hirdetés
Kedd

Meleg idővel indul a szeptember

Kedden a hidegfront mögött sok napsütésre számíthatunk a térségben, kezdetben ugyan több felhő lesz az égen, de említésre méltó csapadék nem várható. A legtöbb helyen mérsékelt marad az északi, északnyugati szél, de néhol egy-egy élénk széllökés is előfordulhat. Délután 27 fok körül alakul a hőmérséklet.

17
min
27
max
Hirdetés
Órás előrejelzés
hirdetés
Szerda

Szerdán kezdetben nyugatról kelet felé egy felhősáv vonul át fölöttünk, melyből a Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat. Délután napos idő várható gomolyfelhőkkel, késő délután nyugaton növekedhet meg ismét erősebben a felhőzet, és néhol zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A nyugatias szél északon helyenként élénk lesz. Friss lesz a reggel, 8 és 17 fok közé hűl le a levegő, majd délután 26-32 fokot mérhetünk.

14
min
29
max
Csütörtök

Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására többfelé megélénkül, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén megerősödik az északnyugati szél. Kezdetben lesz több felhő fölöttünk, a Dunántúlon és délen helyenként kisebb eső záporok előfordulhatnak. Délutánra a napsütés veszi át a főszerepet, csökken a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

16
min
27
max
Péntek

Pénteken a napsütésé lesz a főszerep, bár fátyol- és gomolyfelhők is megjelennek majd az égen, de ezekből számottevő csapadék sehol sem várható. Az északnyugati szelet országszerte élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 10-18, a legmelegebb órákban pedig 27-32 fokot mutathatnak a hőmérők.

12
min
32
max
Mit vegyek fel ma? Nyári ruhát
1 K
figyelmeztetésveszély
27
17
2 Sz
figyelmeztetés
29
14
3 Cs
figyelmeztetésveszély
27
16
4 P
figyelmeztetésveszély
32
12
jeles nap
5 Sz
figyelmeztetésveszély
33
16
jeles nap
6 V
figyelmeztetés
29
15
7 H
figyelmeztetés
31
13
8 K
figyelmeztetés
32
14
jeles nap
9 Sz
figyelmeztetés
31
16
10 Cs
figyelmeztetés
26
16
11 P
figyelmeztetés
26
13
12 Sz
figyelmeztetés
25
12
13 V
figyelmeztetés
24
11
14 H
figyelmeztetés
24
11
jeles nap
15 K
figyelmeztetés
25
14
16 Sz
figyelmeztetés
22
15
17 Cs
figyelmeztetés
21
12
18 P
figyelmeztetés
23
13
19 Sz
figyelmeztetés
23
13
20 V
figyelmeztetés
23
12
21 H
figyelmeztetés
23
10
22 K
figyelmeztetés
24
9
jeles nap
23 Sz
figyelmeztetés
22
10
Pollenjelentés
Megkezdődött a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka
Pázsitfűfélék
alacsony
Útifű
nincs
Csalánfélék
közepes
Kenderfélék
alacsony
Libatopfélék
alacsony
Parlagfű
magas
Üröm
nincs
Gombák
közepes

A parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országszerte magas, sokfelé nagyon magas szintet ér el.

A parlagfű virágporára allergiás egyéneknél allergiás tünetek, úgymint orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés vagy könnyezés jelentkezhetnek.

A csalánfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja a közepes, a kenderféléké és a libatopféléké az alacsony-közepes tartományban alakul.

Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a pázsitfű, az útifű, a lórom és az üröm, valamint már a rézgyom és a szerbtövis pollenje is.

A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma a magas, az Epicoccumé az alacsony tartományban alakul.

Európai helyzetkép
ICON-EU előrejelzés - Kedd 13:00
Orvosmeteorológia

Kedden kezdetben hidegfronti hatásban lesz részünk, emiatt fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is előfordulhat.

Napközben nyári meleg idő várható, így bágyadtabbak, tompábbak lehetünk, csökkenhet a szellemi és fizikai munkavégző-képesség.

Az UV-sugárzás 11 és 15 óra között országszerte erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Fokozottan figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére.

Közlekedésmeteorológia

Kedden északkeleten kezdetben még vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők, majd napközben már nem várható számottevő csapadék, így ekkor már szinte mindenhol száraz utakra számíthatunk.

Sokfelé élénk, főként északon erős lesz az északnyugati, nyugati szél, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása.

A napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Ne hagyjunk senkit a tűző napon álló zárt járműben.

Vezessünk körültekintően, tartsunk megfelelő követési távolságot.

Balesetmentes közlekedést kívánunk.

Várható időjárás
Várható szél
Népszerű üdülőhelyek
Balaton

Szeles, de meleg idő

Kedden sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, az időnként megjelenő felhőkből napközben említésre méltó csapadék nem várható. Sokfelé lesz élénk, néhol erős az északnyugati szél. Délután 27-28 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 15 óra között erős lesz.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
23°C
Adria

Strandidő

Kedden sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, az időnként megjelenő felhőkből csapadék nem várható. Főként kezdetben többfelé élénk, helyenként erős lesz a keleti, északkeleti szél, délutánra viszont mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.

Részletes előrejelzés
felhős
33°C
felhős
35°C
felhős
34°C
Horvátország térkép
Az előrejelzést kiadta
Cséki Gergő
Az Időkép meteorológusa, 2011 óta a csapat tagja. Diplomamunkáját a Kárpát-medencében kialakuló inverziós helyzetekből írta. Minden fontos meteorológiai történést, jelenséget és dátumot fejből tud idézni.
Cséki Gergő
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép