Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Patvarc
Marad a hidegörvény, hideg lesz a reggel
Hirdetés

Marad a hidegörvény, hideg lesz a reggel

Kedden is folytatódik a változóan felhős-napos időjárás. A délután megnövekvő gomolyfelhőkből néhol kisebb eső, zápor ismét előfordulhat. Gyenge lesz az északias szél. Kora reggel 6, délután 14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk. Délután többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8 fok között várható, a fagyzugokban ismét fagyhat. Napközben 12 és 17 fok valószínű.

Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből gyenge eső előfordulhat, de záporok nyugaton, északnyugaton is kialakulhatnak. Az élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. Délután 11 és 16 fok között alakulnak a maximumok.

Pénteken a Dunántúlon süthet ki több órára a nap, míg keleten felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső is előfordulhat. Többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak délután a hőmérők. Szombaton keleten felhősebb, helyenként esős, máshol túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 11-16 fok ígérkezik.
Kiadta: Varga Sándor (ma 18:52)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Őszi ruhát esernyővel
30 K
14
6
jeles nap
1 Sz
13
3
2 Cs
13
2
3 P
13
1
4 Sz
14
0
5 V
16
1
6 H
17
3
7 K
19
5
jeles nap
8 Sz
20
6
9 Cs
21
6
10 P
19
6
11 Sz
19
5
12 V
18
5
13 H
18
5
14 K
18
5
15 Sz
17
4
16 Cs
14
2
17 P
15
3
18 Sz
15
2
19 V
17
3
20 H
20
4
21 K
19
5
jeles nap

Pollenjelentés

Gombák

A csapadék és lehűlés hatására országosan közepes szintre csökkent a parlagfű virágporának mennyisége, de a szárazabb, melegebb időszakokban a parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja helyenként még elérheti a magas szintet.

A többi lágyszárú allergén közül a csalánfélék, a libatopfélék és az üröm virágporának mennyisége jellemzően alacsony, de helyenként még közepes szinten jelen lehet.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan magas szinten van jelen.

Orvosmeteorológia

Kedden is marad a frontmentes, változékony időjárás.

A felettünk lévő hidegörvény azonban a hidegfrontra érzékenyek tüneteit erősítheti fel.

Görcsös panaszok, fejfájás jelentkezhet.

Hajnalban a hideg, nyirkos tájakon felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.

A napos időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.

Ugyanakkor felhősebb tájakkal is találkozhatunk, ahol kissé bágyadtabbnak, lehangoltabbnak érezhetjük magunkat.

Öltözzünk rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Kedden is számíthatunk elszórtan futó záporok, néhol zivatarok kialakulására.

Az érintett tájakon átmenetileg vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatunk.

A záporokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Északkeleten megélénkül az északi, északkeleti szél, emiatt kissé romolhat a járművek menetstabilitása.

Hajnalban, reggel a szélcsendesebb tájakon foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Kedden erősen megnövekszik a felhőzet a Balaton térségében, csak rövid napos időszakok lehetnek. Számottevő csapadék azonban nem valószínű. Gyenge, mérsékelt lesz az északnyugati szél. Délután 13-15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
19°C
Adria
Adriai előrejelzés

Kedden gyakran megnövekszik a felhőzet az Adria partvidékén, és északon, Isztria környékén eső, zápor is előfordulhat. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 15-23 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 23, Splitnél 23 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
18°C
felhős
23°C
felhős
24°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép