Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Fagymentes reggel jön

Pénteken északkeleten süthet ki pár órára a nap, illetve kezdetben délen és néhol a középső tájakon is elvékonyodhat a felhőzet. Máshol borongós, szürke időben lesz részünk. Reggel elszórtan, de főként északon, északnyugaton eshet, majd délután délkelet felől a középső tájakon ered el egyre többfelé az eső, amely később a Dunántúlra is átterjed. A mérsékelt keleties szelet reggel egy-egy élénk lökés kísérheti. A térségben reggel 7 fok várható, míg kora délután 10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton a nap első felében a Dunától keletre akár hosszabb időszakokra is előbújhat a nap, majd ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel délnyugaton, késő délutántól pedig a Dunántúlon egyre többfelé eshet az eső. Hajnalra több helyen pára, köd képződhet. Nem lesz jelentős a légmozgás. Napközben 7 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap a nap első felében sokfelé számíthatunk esőre, majd egyre többfelé megszűnik a csapadék és északnyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet, egyre többfelé előbújik a nap. Nem lesz jelentős a légmozgás. A minimumok 0 és 6 fok között várhatóak, míg kora délután 5-11 fokot mérhetünk.

Hétfőn erősen felhős, borongós, többfelé párás, ködös időre van kilátás. Nyugat, északnyugat felől kelet felé kisebb csapadéksáv haladhat át, mely elszórtan kisebb esőt eredményezhet. A mérsékelt szélben a legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul, míg hajnalban -2 és +4 fok közé hűl a levegő.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 19:02)

Hirdetés
Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Meleg ruhát
5 P
10
7
jeles nap
6 Sz
11
6
jeles nap
7 V
9
4
jeles nap
8 H
8
1
jeles nap
9 K
7
2
10 Sz
7
2
11 Cs
8
3
12 P
7
3
13 Sz
6
2
jeles nap
14 V
6
3
jeles nap
15 H
5
2
16 K
7
2
17 Sz
8
3
18 Cs
7
2
19 P
8
3
20 Sz
6
1
21 V
7
3
jeles nap
22 H
6
2
23 K
8
6
24 Sz
10
4
jeles nap
25 Cs
10
1
jeles nap
26 P
8
1
jeles nap

Hójelentés

Bánkút -
Eplény -
Kékestető 2 cm
Mátraszentistván -
Sátoraljaújhely -
Visegrád -

Havazás nem várható

A következő napokban sem jön télies fordulhat, így havazás sem várható. Legfeljebb szitálás, ködszitálás, illetve eső fordulhat elő, a fehérbe öltöző tájakra egyelőre még várnunk kell.

Orvosmeteorológia

Pénteken sem érkezik front, de a magasban zajló melegedés miatt az érzékenyebbek fejfájásra, vérnyomás-ingadozásra panaszkodhatnak.

A sokfelé borongós, nyirkos időben romolhat hangulatunk, közérzetünk, valamint alacsony lesz hő- és komfortérzetünk.

A nyirkos, többfelé ködös idő hatására felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.

A szeles tájakon élők körében fejfájás, ingerlékenység, illetve nyugtalanság előfordulhat.

A naposabb északkeleti tájakon élők hangulata, közérzete viszont javulhat.

Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Pénteketen reggel elszórtan, de főként északon, északnyugaton eshet, majd délután délkelet felől a középső tájakon ered el egyre többfelé az eső, amely később a Dunántúlra is átterjed, emiatt ezeken a területeken vizes, csúszós utakra számthatnak a közlekedők.

Nyugaton, délnyugaton továbbra is köd okozhat rossz látási viszonyokat, itt mindenképp érdemes nagyobb követési távolságot tartani.

A délkeleti szél a Tatabánya-Baja vonal mentén és az északkeleti csücsökben élénk, néhol erős lesz, mely akár jelentősebben is csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Északkeleten a napos időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, illetve tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép