Pénteken kezdetben többfelé párás, ködös lesz a levegő. A köd és pára nagy része napközben feloszlik, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Számottevő csapadék nem várható. Általában mérsékelt marad a délkeleti szél. Kora délután 11 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szombaton erősen felhős, borongós időben lesz részünk, átmeneti felszakadozások eleinte a Dunától keletre, délután pedig a Dunántúlon lehetnek. Északkeleten és nyugaton, délnyugaton kisebb eső, zápor kialakulhat. Hajnalra többfelé képződik pára, köd, ami északkeleten helyenként tartósan megmaradhat. Napközben a Budapest-Békéscsaba vonal 100-150 km széles sávjában többfelé élénk, néhol erős lehet a nyugati, északnyugati szél. Kora reggel -1 és +5, napközben 6 és 12 fok között, a tartósabban ködös északkeleti vidékeken 4-5 fok körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap a Dunántúlon és a középső tájakon már többfelé kisüthet a nap a felhők közül, keleten, északkeleten viszont még a felhőké lesz a főszerep, és időnként esőre is számítani kell, de egy-egy gyenge zápor délnyugaton sem kizárt. Helyenként a Dunántúlon és északkeleten élénk lesz az északnyugati, északi szél. A hajnalra képződő pára, köd helyenként tartósabban is megmaradhat. Reggel -1 és +5, délután 4 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétfőn naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk, de jelentős csapadék sehol sem várható, csupán néhol fordulhat elő átmenetileg gyenge eső. Hajnalra többfelé képződik pára, köd, mely egyes tájainkon napközben is megmaradhat. Helyenként élénk lesz a keleti, északkeleti szél. Reggel többfelé fagyhat, majd napközben 3-11 fokra számíthatunk.
Kiadta:
Cséki Gergő (ma 09:21)
| Bánkút | 6 cm |
| Eplény | 30 cm |
| Kékestető | 7 cm |
| Mátraszentistván | 50 cm |
| Sátoraljaújhely | 15 cm |
| Visegrád | 20 cm |
Enyhe időszak jön, havazás nem várható
A következő napokban havazni sehol sem fog, az időszakosan előforduló csapadék mindenhol eső formájában fog hullani.
Pénteken időjárási front nem lesz felettünk, de a borongós, helyenként csapadékos időben felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi fájdalmak.
A szürkébb tájakon élők körében lehangoltság, bágyadtság, kedvtelenség is jelentkezhet, viszont a naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat.
Egyeseknél fejfájás, migrén, keringési panaszok és vérnyomásproblémák is jelentkezhetnek.
A szelesebb északnyugati tájakon tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Pénteken helyenként számítani kell esőre, záporra, így vizes, csúszós utakkal is találkozhatnak a közlekedők.
A reggelre képződött pára, köd egyes tájainkon napközben tartósabban is megmaradhat, emiatt romolhatnak a látási viszonyok, helyenként akár 50-100 méter alá is lecsökkenhet a látótávolság.
Főként a Dunántúl északi felén lehet élénk a déli, délkeleti szél, mely kissé ronthatja a járművek menetstabilitását.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Tartsunk nagyobb követési távolságot! Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően! Téli gumi nélkül semmiképp ne induljunk útnak! Balesetmentes közlekedést kívánunk!