Hirdetés
Piros figyelmeztetés hőségre
Harmadfokú hőségriadó van érvényben
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Még messze a hőhullám vége

Szombaton a napos idő mellett a délutáni óráktól elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, erre eleinte keleten, majd a Dunántúlon és északon lesz a legnagyobb esély. A Dunántúlon egy-egy heves zivatar sem kizárt, amihez nagyobb méretű jég, szélvihar és felhőszakadás társulhat. Nyugaton az északias, míg a Dunától keletre a nyugati-délnyugati szél lehet többfelé élénk, néhol erős. Nyugaton, északnyugaton 30-35 fok közé mérséklődik a forróság, máshol 36-41 fokra számíthatunk.

Vasárnap nyugaton és északon egy bennünket érintő hidegfront enyhíti kissé a kánikulát. Itt 30 és 34 közé esik vissza a hőmérséklet, míg máshol 35-39 fokos forróság várható. Elszórtan, hajnalban és reggel északon-északkeleten, esetleg keleten, majd napközben elszórtan, de legnagyobb számban a Dunától keletre fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Nyugaton az északi, máshol a nyugati-északnyugati szél támadhat fel időnként, de a viharok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.

A jövő hét első napjaiban ismét fokozódik a forróság, hétfőn hazánk nagy részén perzselő napsütés várható, 35 és 41 fok közötti csúcsértékekkel. Elsősorban az Északi-középhegység térségében törhetnek magasabbra a gomolyfelhők, melyekből zápor, zivatar is kialakulhat.

Kedden az abszolút melegrekord is veszélybe kerülhet, akár 41-42 fokot is mutathatnak a hőmérők. Többfelé számíthatunk zápor, zivatar kialakulására és ezen a napon a légmozgás is feltámadhat. Szerdán érkezhet a következő gyengécske hidegfront, lehűlést azonban ez sem fog hozni.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 05:48)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Lenge ruha
Lenge ruha
Hirdetés
13 Sz
39
23
jeles nap
14 V
38
22
jeles nap
15 H
38
23
16 K
41
24
17 Sz
40
24
18 Cs
38
23
19 P
37
21
20 Sz
35
21
21 V
34
21
jeles nap
22 H
32
20
23 K
33
19
24 Sz
33
20
25 Cs
33
20
jeles nap
26 P
30
18
27 Sz
30
18
28 V
32
17
29 H
32
19
30 K
32
19
31 Sz
29
18
1 Cs
31
17
2 P
30
16
3 Sz
29
17

Pollenjelentés

Erős pollenterhelés

A csalánfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul, a pázsitfűféléké és az útifűé alacsony-közepes szinten van jelen.

A lórom és a kenderfélék virágporának mennyisége jellemzően alacsony, helyenként elérheti a közepes szintet.

Több helyen regisztrálták már a parlagfű valamint az üröm, a szerbtövis és a rézgyom pollenszemeit, de még csak alacsony koncentrációban.

A kültéri allergén gombák spóraszáma a nagyon magas tartományban alakulhat.

Orvosmeteorológia

Szombaton továbbra is a rendkívüli hőség jelenti majd a legnagyobb megterhelést szervezetünk számára.

A nagy melegben jelentkezhet migrén, vérnyomás-ingadozás, valamint keringési problémák léphetnek fel.

Általános lesz a fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság.

A trópusi éjszakák miatt az éjjelek sem lesznek pihentetőek.

Alvászavarok, álmatlanság alakulhat ki, emiatt kialvatlanok lehetünk.

Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok.

Zápor, zivatar környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai és fülledtebbé válhat a levegő, ami nehézlégzést, rosszullétet okozhat.

Nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye, ezért napközben lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon! 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelre!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton sokfelé száraz idő várható, de elszórtan, eleinte elsősorban keleten, valamint a Dunántúlon és északon záporok, zivatarok is kialakulhatnak, emiatt átmenetilegvizessé, csúszóssá válhatnak az utak, néhol hirtelen lecsökkenhet a látótávolság.

Zivatarok környezetében viharos lökések is csökkenthetik a járművek menetstabilitását.

A napos időben érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.

A nagy melegben tompulhatnak reflexeink, figyelmetlenebbek lehetünk.

Gyermekeinket, házi kedvenceinket egy percre se hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Harmadfokú hőségriadó van érvényben.

Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szombaton sem fogunk fázni a Balatonnál, eleinte igazi strandidőre készülhetünk. A délutáni óráktól nyugat, délnyugat felől azonban megnövekedhet a gomolyfelhőzet és egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Reggel az északnyugati szelet élénk, erős lökések kísérhetik, mely nappal mérséklődni fog, majd este ismét feltámadhat a légmozgás. Délután 33-34 fok között alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között nagyon erős, akár extrém erős lehet a vízparton, ezért gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
27°C

Hirdetés
(hirdetés)

Hirdetés
(hirdetés)

Adria
Adriai előrejelzés

Szombaton szinte zavartalan napsütésre, nagyon erős, néhol extrém UV-sugárzásra készülhetnek az Adrián nyaralók. A napsütést legfeljebb északon zavarhatja meg egy-egy átmeneti zápor, zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, a partmenti régiókban élénkülhet csak meg a légmozgás. Délutánra 33 és 37 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

A tenger vize Pulánál 29, Splitnél 27 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
34°C
felhős
36°C
felhős
35°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép