Szombaton sok lesz fölöttünk a felhő, helyenként tartósan párás, ködös lesz az idő. A Dunántúlon hószállingózás, havas eső, kisebb havazás előfordulhat, délután nyugat felől ugyanakkor szakadozhat a felhőzet. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban mindenhol fagyni fog, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig -1 és +5 fok között alakul.
Vasárnap sokfelé számíthatunk esőre, havas esőre, északon-északkeleten havazásra, hajnalban, reggel főként a Dunántúlon és délen ónos esőre, majd délután nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Egyes tájegységeinken élénk lehet a szél. Fagyos lesz a reggel, majd napközben -2 és +8 fok közé melegedhet a levegő, Sopron környékén lesz legenyhébb az idő.
Hétfőn sok lesz felettünk a felhő, csak rövid iőszakokra bújik elő a nap. Elszórtan kisebb eső, északon havas eső, hó kialakulhat. Az ország nyugati, majd déli felén többfelé feltámad a délies szél. A maximumok 0 és 9 fok között alakulnak.
Kedden eleinte többfelé kisüt a nap, majd ismét erősen megnövekszik a felhőzet, délután, este többfelé kialakulhat eső. 3 és 11 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Kiadta:
Herrmann Dóra (tegnap 21:29)
Bánkút | 23 cm |
Eplény | 90 cm |
Kékestető | 25 cm |
Mátraszentistván | 80 cm |
Sátoraljaújhely | 20 cm |
Visegrád | 23 cm |
Jelentős havazás nem várható
Szombaton nyugat felől számíthatunk gyenge havazásra, havas esőre, de számottevő mennyiség nem érkezik.
Szombaton időjárási front nem lesz felettünk, de a hideg téli idő miatt az érzékenyek körében fejfájás, keringési panaszok, vérnyomásproblémák, görcsös panaszok és ízületi problémák egyaránt jelentkezhetnek.
Ugyanakkor szívpanaszok és légzési problémák is előfordulhatnak.
Sokfelé szürke, borongós időben lesz részünk, amely rossz hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.
Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk.
Öltözzünk melegen, téliesen! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Szombaton kisebb havazás, hószállingózás, havas eső teheti a nyugati, néhol északi tájakon vizessé, csúszóssá az utakat.
Emellett többfelé találkozhatunk havas, hókásás, latyakos, nagyon csúszós utakkal.
A hajnalra, reggelre kéződött pára, köd néhol tartósan megmaradhat napközben, az érintett tájakon korlátozott látási viszonyokra kell készülni.
Helyenként élénk szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.
A téliessé vált körülmények miatt fordítsunk több időt az indulásra, valamint vezessünk nagyon óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!