Vasárnap nyugaton, északnyugaton gyakrabban kialakulhat eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar, de néhol északon is előfordulhat záporos csapadék. Máshol naposabb nyári időre van kilátás. A Dunántúlon helyenként élénk lehet az északkeleti szél. Délutánra az ország nagy részén 24 és 28 fok közé melegedhet a levegő, de a csapadékosabb északnyugati tájakon ennél alacsonyabb hőmérsékleteket is mérhetünk.
Hétfőn gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést. Emellett az északkeleti tájak kivételével többfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. A délkeleti szél többfelé megélénkül, zivatarok idején viszont erős, akár viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 22 és 30 fok között alakulhat, északnyugaton, nyugaton mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.
Kedden a gyakran megnövekvő felhőzet mellett ismét többfelé készülhetünk esőre, záporokra, zivatarokra, néhol felhőszakadásra, jégesőre is. Helyenként élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. 19 és 27 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Szerdán és csütörtökön is gyakran zavarhatják fátyol- és gomolyfelhők a napsütést, és elszórt záporok, zivatarok továbbra is kialakulhatnak. Ezeket néhol felhőszakadás, jégeső kísérheti. Helyenként élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. Délutánonként 21-28 fokra van kilátás.
Kiadta:
Varga Sándor (ma 08:56)
Pázsitfűfélék | magas |
Eperfafélék | alacsony |
Fenyőfélék | közepes |
Csalánfélék | közepes |
Lórom | alacsony |
Útifű | alacsony |
Hárs | nincs |
Gombák | alacsony |
A következő napokban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országszerte eléri a magas-nagyon magas szintet.
A fenyőfélék virágpora országszerte a közepes-magas, a csalánféléké a közepes tartományban alakul.
A lórom, az útifű és a bodza pollenkoncentrációja alacsony, esetenként közepes szintet érhet el.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony tartományban alakul, de az Alternariáé helyenként elérheti a közepes-magas szintet.
Vasárnap időjárási front nem lesz felettünk, de sokfelé nagy lesz a napi hőingás, emiatt az érzékenyek körében migrén, dekoncentráltság, vérnyomás-ingadozás, keringési problémák és akár rosszullét is jelentkezhet.
A hajnali, reggeli órákban a hűvösebb tájakon élők körében felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi problémák.
A naposabb tájakon javulhat a hangulatunk, közérzetünk, a felhősebb tájakon élők viszont kedvtelenebbek lehetnek.
A szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről, az UV-sugárzás ugyanis 10 és 16 óra között az ország jelentős részén elérheti az erős, nagyon erős fokozatot.
Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
Vasárnap nyugaton, északnyugaton gyakrabban kialakulhat eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar, de néhol északon is előfordulhat időnként záporos csapadék, így ezeken a tájakon vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők.
Az intenzívebb gócokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.
A Dunántúlon helyenként élénk lehet az északkeleti szél, mely kissé ronthatja a járművek menetstabilitását.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Tartsunk megfelelő követési távolságot, vezessünk óvatosan! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Vasárnap gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést a tó térségében, de csak elszórtan fordulhat elő futó zápor a délutáni, kora esti órákban. Napközben élénk lehet az északi-északkeleti szél. Délután 24-27 fok körül alakulhat a hőmérséklet. 10 és 16 óra között az UV-sugárzás a napos időszakokban erős, nagyon erős fokozatot érhet el, ezért ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzésVasárnap és hétfőn is napos-gomolyfelhős időre van kilátás az Adria térségében, időnként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A szél elsősorban zivatarok környezetében támadhat fel. Délutánonként 19-24 fokra van kilátás.
Részletes előrejelzés