Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Eső, záporok árnyékolják a napot

Csütörtökön gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és időnként kisebb esőre, záporokra lehet számítani. A délies szelet élénk lökések kísérik. Hajnalra 9 fokig hűl le a levegő, délután 16 fokig melegszik.

Péntek hajnalban, reggel egy hidegfront hatására többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Napközben felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de szórványosan még előfordulhatnak újabb záporok, néhol zivatarok. Élénk, erős, több helyen viharos lesz a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Délután 13-18 fokot mérhetünk.

Szombat hajnalban délnyugaton képződhet pára, köd, majd többnyire napos, közepesen felhős idő várható. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Délkelet kivételével élénk, több helyen erős lesz a déli szél. Napközben 12-18 fokra van kilátás.

Vasárnap dél felől megnövekszik a felhőzet, és délután egyre többfelé elered az eső. Helyenként megélénkülhet a szél. A csúcshőmérséklet 11-18 fok között valószínű. Hétfőn észak, északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, csapadék már csak néhol valószínű. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délután 10-14 fok körül alakulnak a maximumok.
Kiadta: Herrmann Dóra (tegnap 19:13)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges őszi ruhát esernyővel
23 Cs
16
9
jeles nap
24 P
13
10
jeles nap
25 Sz
13
3
26 V
13
2
jeles nap
27 H
10
3
jeles nap
28 K
11
2
jeles nap
29 Sz
13
2
30 Cs
15
3
31 P
15
4
1 Sz
16
4
jeles nap
2 V
16
3
3 H
16
4
4 K
17
4
5 Sz
17
5
jeles nap
6 Cs
15
5
7 P
11
3
8 Sz
12
2
9 V
12
1
10 H
8
4
11 K
8
1
jeles nap
12 Sz
10
2
13 Cs
9
2

Pollenjelentés

Lecsengőben van a parlagfűszezon

Országosan alacsony szinten van jelen a parlagfű virágporának mennyisége, csak esetenként érheti el a közepes koncentrációt.

A többi lágyszárú allergén, valamint a fenyőfélék pollenje előfordulhat még a levegőben, de legfeljebb alacsony koncentrációban.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országosan magas, nagyon-magas szintet érhet el.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön az esti frontot megelőzően folytatódik a melegedés, így elsősorban a melegfrontra érzékenyek panaszai fokozódhatnak.

Fejfájás, migrén, keringési panaszok, vérnyomásproblémák, fáradékonyság, dekoncentráltság egyaránt jelentkezhet.

A hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a görcsös és a kopásos jellegű panaszok.

A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.

Öltözzünk melegen, rétegesen, most már jelentős a megfázás veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön napközben helyenként lehet esőre, záporra számítani, majd estétől a Dunántúlon egyre többfelé várható csapadék, néhol zivatar, így főként estétől nyugat felől számíthatunk vizes, csúszós utakra.

Élénk, többfelé erős, nyugaton viharos szél rontja a járművek menetstabilitását.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Csütörtökön eleinte naposabb idő ígérkezik a Balatonnál, délután erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől egy érkező hidegfronttal esőre, záporra, zivatarra számíthatunk. Délután 22-24 fokig melegszik a levegő.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
12°C
Adria
Adriai előrejelzés

Csütörtökön sok felhő lesz az Adria térségében, és többfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra. Élénk, erős, zivatar környzetében viharos lesz a szél. Délután 17-21 fokot mutathatnak a hőmérők.

A tenger vize Pulánál 19, Splitnél 19 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
20°C
felhős
22°C
felhős
21°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép