Szombaton csaknem zavartalan napsütésre számíthatunk a térségben, esni sehol sem fog. Napközben általában gyenge, mérsékelt lesz a délkeleti szél. Délután 15 fok körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap ismét a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb estefelé nyugaton vastagodhat meg a fátyolfelhőzet. Esni sehol sem fog. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Hajnalra nyugaton pára-, ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet -6 és +2 fok között alakul, majd délután 13 és 18 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Hétfőn kezdetben fátyolfelhős lesz az ég, majd a fátyolfelhőzet napközben kelet felé elvonul, a napos időben gomolyfelhők képződnek, melyekből néhol a Dunántúlon előfordulhat zápor. Nem lesz jelentős a légmozgás. Gyenge fagy még több helyen előfordulhat a hajnali, kora reggeli órákban. Délután a legmagasabb hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.
Kedden napos időre van kilátás, a gomolyfelhőkből legfeljebb a Dunántúlon fordulhat elő egy-egy zápor. Hajnalban, reggel nyugaton és északon lehet párás, helyenként ködös a levegő. Északkeleten néhol megélénkülhet az északira forduló szél. Kora reggel -2 és +5, napközben pedig 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.
Kiadta:
Cséki Gergő (ma 09:09)
| Bánkút | - |
| Eplény | 15 cm |
| Kékestető | - |
| Mátraszentistván | 60 cm |
| Sátoraljaújhely | 7 cm |
| Visegrád | - |
Havazás nem várható
A következő napokban kora tavaszias idő várható, csapadék nem érkezik.
Szombaton időjárási front nem lesz felettünk, de az évszakhoz képest enyhébb idő a fokozottan érzékenyek körében gyenge melegfronti tüneteket okozhat.
Fejfájás, migrén, keringési panaszok, vérnyomásproblémák egyaránt előfordulhatnak, ugyanakkor bágyadtabbak, tompábbak, dekoncentráltabbak lehetünk.
Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok.
A reggeli fagyos időben átmenetileg kopásos eredetű ízületi panaszok is jelentkezhetnek.
A napos idő azonban jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.
Öltözzünk rétegesen! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Szombaton száraz, túlnyomóan napos időben lesz részünk, ezért vezetés közben érdemes lesz napszemüveget viselni.
Főként a Dunántúl északi felén, valamint a Duna-Tisza köze középső és déli tájain élénkülhet meg a délkeleti szél, ami kissé ronthatja a járművek menetstabilitását.
Tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!