Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Szeged
Nyárias idővel búcsúzik a hét

Nyárias idővel búcsúzik a hét

Vasárnap napos, száraz idő várható, csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A Dunántúlon néhol élénk lehet a délies szél. Hajnalra a nyugati, és északi tájakon pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérsékelt 6 és 14 fok között alakul. Délutánra viszont 24 és 29 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn nyugat, délnyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek, így egyre több lesz a felhő fölöttünk, de keleten, északkeleten még több órára kisüt a nap. Itt estig csapadék nem várható, máshol viszont többfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar. A szél zivatarok idején megerősödhet. A hajnali 9-17 fok után napközben 19-28 fokot mérhetünk, keleten lesz melegebb.

Kedden többször megnövekszik a felhőzet, szórványosan eső, zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat. Nyugaton erős lehet az északi szél. Az enyhe hajnali órákat követően délután 19-26 fok valószínű.

Szerdán és csütörtökön is gyakran lesz erősen felhős az ég, és több tájegységünkön is kialakulhat eső, zápor. A légmozgás csak időnként élénkülhet meg. Hajnalonként pára-, ködfoltok képződhetnek. Szerdán 18-23, csütörtökön 16-22 fok várható a délutáni órákban.
Kiadta: Időkép (tegnap 21:19)

Hirdetés
Legfrissebb hírek
Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Reggel pulcsi, délután nyári ruha
Reggel pulcsi, délután nyári ruha
Hirdetés
26 V
28
11
27 H
25
14
28 K
24
14
29 Sz
22
13
jeles nap
30 Cs
20
11
1 P
20
11
2 Sz
21
10
3 V
21
9
4 H
22
10
5 K
22
11
6 Sz
22
11
7 Cs
21
10
8 P
20
9
9 Sz
20
9
10 V
20
9
11 H
19
9
12 K
18
8
13 Sz
19
8
14 Cs
19
8
15 P
19
8
16 Sz
20
10
17 V
18
10
Hirdetés

Pollenjelentés

Csökkenő terhelés

A parlagfű virágporának mennyisége fokozatosan csökken, a legtöbb helyen már nem éri el a tüneteket okozó közepes szintet.

Más allergén növények pollenszintje jellemzően alacsony marad.

A kültéri allergén gombák spóraszáma többfelé közepes, délen magas, nagyon magas szintet ér el.

Hirdetés

Orvosmeteorológia

Vasárnap sem lesz front nem lesz felettünk, de a nyárias meleg miatt napközben az érzékenyek körében melegfronti tünetek jelentkezhetnek. A nagy napi hőingás miatt vérnyomás-ingadozás, fejfájás, dekoncentráltság, bágyadtság, fáradtság egyaránt előfordulhat.

A hűvös, helyenként nyirkos hajnali órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok, valamint nő a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

A napos idő jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap is mindenhol száraz utakra számíthatnak a közlekedők, csapadék sehol sem várható. A napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Helyenként élénk lehet a délies szél, mely kissé csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Hajnalban foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

Napközben a gyors melegedés miatt tompulhatnak reflexeink.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Vasárnap is napos, száraz időre számíthatunk a tó térségében, csak kevés felhő jelenhet meg az égen. Mérsékelt marad a délnyugati szél. Délután 25-26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
16°C
Adria
Adriai előrejelzés

Vasárnap a napos időszakok mellett már többször megnövekedhet a felhőzet, főként az északi és középső partszakaszon alakulhat ki zápor, zivatar. A szél zivatarok idején megerősödhet. Délután 20-28 fok várható, délen lesz melegebb.

Részletes előrejelzés
felhős
23°C
felhős
26°C
felhős
25°C
Horvátország térkép