Szombaton meleg, napos, igazi nyári időben lesz részünk, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égbolton. Csapadék nem várható, és a légmozgás sem lesz jelentős. Reggel 12, délután 28 fok körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap igazi nyári időben lesz részünk, a legmelegebb órákban 27-33 fokot mutathatnak a hőmérők. Az ország nagy részén sok napsütésben lesz részünk, de az Északi-középhegységben és az Alföld északi felén és helyenként nyugaton, északnyugaton záporok, zivatarok kialakulhatnak. A Dunántúlon többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél.
Hétfőn a napos időszakokat fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják. Záporokra, zivatarokra nagyobb eséllyel az ország északi felén számíthatunk. Helyenként hevesebb viharok is lehetnek felhőszakadás, jégeső és viharos széllökések kíséretében. Zivataroktól függetlenül is többfelé lesz élénk, néhol erős a délnyugati szél. Kora reggel 13-19, napközben 27-33 fokot mérhetünk.
Kedden még az ország több pontján, szerdán inkább csak északon, északkeleten fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Emellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A nyugati, délnyugati szél többfelé élénk, erős, zivatarok idején viharos lehet. Enyhék lesznek az éjszakák, a maximumok pedig kedden 23 és 32, szerdán 27 és 34 fok között alakulhatnak.
Kiadta:
Időkép (tegnap 20:00)
Eperfafélék | alacsony |
Pázsitfűfélék | közepes |
Fenyőfélék | közepes |
Lórom | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | alacsony |
Bodza | alacsony |
Gombák | alacsony |
Hétvégén fokozatosan emelkedik a levegőben az allergén növények virágporának koncentrációja.
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan a közepes-magas tartományban alakul.
A pázsitfűre érzékeny allergiásoknál fokozódó tünetekre lehet számítani, melyek elsősorban orrfolyás, tüsszögés, illetve köhögés formájában jelentkezhetnek.
A fenyőfélék pollenkoncentrációja közepes, helyenként magas szintet érhet el.
Alacsony-közepes koncentrációban van jelen a bodza virágpora.
A csalánfélék virágpora alacsony-közepes szinten van jelen.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony, esetenként közepes szintet ér el.
Szombaton nem lesz front fölöttünk, de az erőteljes melegedés hatására a melegfrontra érzékenyek körében fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás.
Ugyanakkor a napos idő jó hatással lesz a hangulatra, közérzetre.
Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között országszerte erős, helyenként már nagyon erős lesz, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Szombaton az ország nagy részén sok napsütésre, száraz utakra számíthatnak a közlekedők, de északon, északkeleten helyenként zápor, zivatar kialakulhat, így ezeken a tájakon átmenetileg vizes, csúszós utakkal is találkozhatunk.
Egy-egy intenzívebb gócban átmenetileg romolhatnak a látási viszonyok.
A napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló zárt járműben! Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szombaton napos idő várható kevés gomolyfelhővel. A szél mérsékelt marad. Beköszönt az igazi nyár, a csúcshőmérséklet 27-29 fok körül alakul. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, helyenként már nagyon erős lesz, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!
Részletes előrejelzés
Szombaton napos, nyárias idő várható az Adrián, csak kevés felhő lesz az égen. Csapadék nem várható. A középős és déli partszakaszon időnként élénk lehet az északnyugati szél. 24 és 29 fok között alakulnak a maximumok.
A tenger vize Pulánál 21, Splitnél 19 fokos.