Kedden a köd, pára és rétegfelhőzet a nappali órákban zsugorodik, de helyenként egész nap megmaradhat. Máshol viszont napsütésben bízhatunk. Legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő ködszitálás. A légmozgás nem lesz jelentős. A hőmérséklet reggel 4, délután 11 fok körül alakul.
Szerdán már a szürke, egész nap párás, ködös tájak lesznek túlsúlyban, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Ködszitálás továbbra is előfordulhat. Hajnalban -1 és +6, míg kora délután 5 és 13 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Csütörtökön sem jön még lényeges változás, alapvetően borongós, helyenként tartósan párás, ködös időre van kilátás, csak kevés helyen süthet ki a nap A déli-délkeleti szél gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban 0, +5, napközben 6-14 fokra számíthatunk.
Pénteken ismét pára, köd uralja a reggelt, és még több helyen a délelőttöt. Napközben helyenként feltámad a délnyugati szél, ami segít a feloszlatni a ködöt, így itt naposabb időszakokra készülhetünk. Északkeleten kisebb eső, záporok előfordulhatnak késő délután, este. A minimumok 1-7, a maximumok 8-17 fok között alakulnak. Az északi tartósan ködös, felhős tájakon lesz hidegebb, délen melegebb.
Kiadta:
Herrmann Dóra (ma 18:04)
| Bánkút | - |
| Eplény | - |
| Kékestető | - |
| Mátraszentistván | - |
| Sátoraljaújhely | - |
| Visegrád | - |
Havazás nem várható
A következő napokban sem jön télies fordulat, csapadék legfeljebb ködszitálás, néhol gyenge eső formájában fordulhat elő.
Kedden nem várható fronthatás, de a nyirkos, sokfelé ködös reggeli, kora délelőtti órákban felerősödhetnek az ízületi bántalmak, amelyek a tartósabban ködös keleti és déli tájakon napközben is fennállhatnak.
Itt lehangoltság, rossz közérzet jelentkezhet, viszont az ország nagy részén legalább pár óra kisüt a nap, ami jó hatással lesz a hangulatra.
Öltözzünk rétegesen, most már jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Kedden kezdetben ismét sokfelé köd nehezíti a közlekedést.
Jelentősen lecsökkenhet a látótávolság, illetve ködszitálás okozhat vizes, csúszós útszakaszokat.
Napközben javulnak a látási viszonyok, helyenként kisüt a nap, itt vezetés közben érdemes lesz napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!