Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Budapest
Borongós, ködös, szürke idővel indul a december
Hirdetés

Borongós, ködös, szürke idővel indul a december

Hétfőn párásan, ködösen indul a nap, ami napközben csak lassan zsugorodik. Néhol gyenge eső, szitálás kialakulhat. Továbbra sem lesz jelentős a légmozgás. Kora délután 4 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán is a borongós, nyirkos idő lesz túlsúlyban, hajnalra ismét többfelé képződik köd, amely néhol napközben is tartósan megmarad. Napsütésre csak kevés helyen, elsősorban a hegycsúcsokon és néhol keleten, délkeleten számíthatunk. A keleti, délkeleti szél csak északnyugaton és a Kiskunság déli részén élénkülhet meg. A maximumok 1 és 9 fok között alakulnak, ahol kisüt a nap, ott lesz enyhébb az idő.

Csütörtökön keleten, északkeleten felszakadozhat a rétegfelhőzet, időnként kisüthet a nap, máshol marad a borongós, nyirkos idő. Késő délután, este az ország nyugati felére eső érkezhet. A szél csak kevés helyen élénkülhet meg. A csúcshőmérséklet 3 és 12 fok között alakulhat, keleten mérhetjük a magasabb értékeket.

Pénteken már többfelé szeles lesz az idő, a Dunántúlon és délen erős lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet. A Dunántúlon napközben elszórtan, este többfelé eshet. A hajnal fagymentes lesz, majd napközben 5 és 13 fok közé melegedhet a levegő, ismét keleten lesz enyhébb az idő. Télies fordulat hétvégén sem érkezik.
Kiadta: Cséki Gergő (ma 18:22)

Hirdetés
Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Meleg ruhát
2 K
4
2
jeles nap
3 Sz
6
2
4 Cs
8 9
5 P
9 8
jeles nap
6 Sz
9 8
jeles nap
7 V
7 7
jeles nap
8 H
7
4
9 K
6 6
10 Sz
5 6
11 Cs
6
3
12 P
6 6
13 Sz
7 6
jeles nap
14 V
7 6
jeles nap
15 H
6 5
16 K
7
5
17 Sz
7
5
18 Cs
7
5
19 P
8 7
20 Sz
6
1
21 V
7 6
jeles nap
22 H
6 5
23 K
8 9

Hójelentés

Bánkút 2 cm
Eplény 10 cm
Kékestető 2 cm
Mátraszentistván -
Sátoraljaújhely -
Visegrád -

Havazás nem várható

A következő napokban nem jön télies fordulhat, így havazás sem várható. Legfeljebb szitálás, ködszitálás, a hajnali, reggeli órákban a gyengén fagyos tájakon ónos szitálás fordulhat elő.

Orvosmeteorológia

Kedden nem várható fronthatás, ám a sokfelé borongós, nyirkos időben romolhat hangulatunk, közérzetünk, valamint fáradékonyabbak, dekoncentráltabbak lehetünk.

A hideg, többfelé ködös idő hatására felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.

A kissé szeles északnyugati tájakon élők körében fejfájás, ingerlékenység is előfordulhat.

Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Kedd hajnalban reggel többfelé köd, elsősorban a Dunántúlon kiterjedt, sűrű köd okozhat korlátozott látási viszonyokat, és helyenként napközben is rosszak lesznek a látási viszonyok.

Elszórtan szitálás, hajnalban, reggel a gyengén fagyos tájakon ónos szitálás okozhat csúszós, síkos útszakaszokat.

Az északnyugati országrészben időnként megélénkülhet a déli-délkeleti szél, ami kissé csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, illetve tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép