Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Front jön erős széllel

Szerdán egy legyengülő hidegfront szakadozott felhőzete vonul át fölöttünk, amiből helyenként gyenge eső, záporeső hullhat. Az ország nagy részén azonban nem várható csapadék, hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap. Az északira-északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. Északnyugaton hajnalban viharos széllökések is lehetnek. Kora reggel 10-16, délután 19-25 fokot mérhetünk.

Csütörtökre elvonul a front, mögötte sok napsütésre készülhetünk. Csapadék nem lesz. A nyugat-délnyugati szél legfeljebb északon-északnyugaton élénkülhet meg. Kora reggel helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek, 5-12 fok közé hűl a levegő. Délután 20-25 fok várható.

Pénteken kezdetben sok lesz felettünk a fátyolfelhő, de napközben már zavartalanabb napsütésre készülhetünk. Csupán északkeleten lehet kicsivel több gomolyfelhő az égen, de csapadék nem valószínű. Gyenge, mérsékelt lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Szombaton is marad a napos idő, száraz idő. Legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik meg időnként a napsütését. A nyugatias szél mérsékelt, több helyen élénk lehet. Napközben 20-25 fok ígérkezik. Vasárnap sem jön változás, ragyogóan napos, csapadékmentes időre van kilátás. A nyugati, északnyugati szél megélénkülhet. Délután 21-27 fok valószínű.
Kiadta: Varga Sándor (ma 19:52)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet
Réteges öltözet
Hirdetés
4 Sz
24
18
5 Cs
25
12
6 P
24
13
7 Sz
24
12
8 V
26
12
9 H
26
13
10 K
25
14
11 Sz
24
14
12 Cs
23
13
13 P
20
11
14 Sz
19
10
15 V
18
10
16 H
19
10
17 K
19
11
18 Sz
20
12
19 Cs
19
13
20 P
20
11
21 Sz
17
11
jeles nap
22 V
17
10
23 H
15
10
jeles nap
24 K
16
10
25 Sz
17
8

Pollenjelentés

Csökken a parlagfű pollenszórása

Fokozatosan csökken a parlagfű pollenszórása, lecsengőben van a parlagfűszezon.

Koncentrációja a száraz, meleg időben országos viszonylatban még a közepes tartományban alakulhat.

Szerdán a megerősödő szélben a tünetek átmeneti fokozódására, visszatérésére kell felkészülni.

Alacsony-közepes szintet érhet el az üröm pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte magas-nagyon magas szintet érhet el.

Orvosmeteorológia

Szerdán egy hidegfront érkezik, így megterhelő nap vár a frontérzékenyekre, akik körében gyakran előfordulhat görcsös fejfájás, hasi- és izomgörcsök.

Emellett keringési panaszok, vérnyomás problémák felléphetnek.

Többfelé feltámad az északnyugati szél, ami felerősítheti a fejfájást, valamit ingerlékenységet, nyugtalanságot, alvászavarokat is előidézhet.

A hűvös, néhol nyirkos reggelen fokozódhatnak az ízületi bántalmak is.

Öltözzünk rétegesen a szeles, változékony időben! Fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget, és ügyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre!

Közlekedésmeteorológia

Szerdán hidegfront hozhat helyenként gyenge esőt, záport, így vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozhatunk.

Hajnalban néhol pára-, ködfoltok okozhatnak korlátozott látásiviszonyokat.

A többfelé megerősödő, a Dunántúlon viharossá fokozódó északnyugati szél jelentősen lecsökkentheti a járművek menetstabilitását.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Szerdán egy hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet a Balatonnál, és gyenge eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél hajnalban viharossá fokozódhat, napközben pedig élénk, erős lökések várhatóak. Délutánra 19-21 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
19°C
Adria
Adriai előrejelzés

Szerdán gyenge hidegfront éri el az Adria térségét, emiatt gyakran zavarhatják meg a felhők a napsütést. Esőt, zápor, esetleg zivatar az Isztriai-félsziget környékén alakulhat ki. Az északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Délután 22-27 fokra van kilátás.

A tenger vize Pulánál 23, Splitnél 23 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
24°C
felhős
27°C
felhős
26°C
Horvátország térkép